MENÜ

A Dzsungáriai törpehörcsög


Szibériából származik, Európában csak az 1980-as években vált népszerűvé.. A dzsungáriai törpehörcsög NEM TÁRSAS ÁLLAT,jobban érzi magát, ha a területét csak Ő uralja. A hozzá nagyon hasonló Campbell-hörcsöggel ellentétben ennek a fajtának csak néhány színváltozata ismert: a vadas, a winter-white, a pearl (gyöngyház), a kék, a bézs és a mandarin. Állatkereskedésekben is elterjedt, de célszerű tenyésztőtől beszerezni.

Az állat helyének kialakítása

Szobahőmérsékleten, leginkább 20-25 °C-on érzik jól magukat. Melléképületben is elhelyezhetjük őket, csak vigyázni kell, hogy a hőmérséklet télen se süllyedjen 15 °C alá. A helyiség jól szellőző és huzatmentes legyen. Az egy-két állat számára kialakított férőhely legalább 35-40 cm hosszú és 25 cm magas (ennél a magasságnál célszerű rácsos tetőt is felszerelni).

Mielőtt a kis állatot hazavisszük, nem árt már előre beszerezni a megfelelő ketrecet vagy terráriumot illetve egy-két alapvető felszerelést, kiegészítőt. Fontos, hogy a szálláshely, lakhely vásárlásakor olyat válasszunk amiben kis kedvencünk jól érzi majd magát, és igényeinek megfelelően futkározhat vagy mászhat.
A kartonból, farostlemezből készült egyszerű dobozok, ládák nem ideálisak rágcsálók tartásához, mivel ezeket az állatok seperc alatt rágják át.
Egy jó minőségű ketrec, műanyag vagy üveg terrárium sajnos nem olcsó mulatság. A megfelelő méretű ketrecek vagy akváriumok már 3000 - 5000 Ft-tól kaphatóak. Ne sajnáljuk a pénzt a hörcsög lakhelyére, mert mi legalább annyira örülni akarunk a kis hörcsögnek, mint amennyire fontos, hogy ő jól érezze magát az általunk meghatározott környezetében. Még abban az esetben is, ha valaki csak egy állatot tart érdemesebb a nagyobb lakhelyet választani a hörcsög vándorlási ösztöne és nagy mozgásigénye miatt. Egy hörcsög számára minimum 50x25x25 cm paraméterű ketrec vagy terrárium szükséges.

Ketrec

Ideális esetben a ketrecen a rácsok vízszintesen futnak, mert így a kis hörcsög mászó igényét kielégítheti. A legtöbb hörcsög, ha jól érzi magát ketrecében, tornászokat megszégyenítve csimpasz-kodik át a ketrec egyik oldaláról a másikra. "Lajhárosat játszanak, lajhároznak - szokták mondani.
A ketrec feneke jól tisztítható műanyagból legyen, amit egyszerűen és gyorsan lehet leválasztani a rácsozatról a takarítások alkalmával. A ketrec nyílása lehetőleg a ketrec tetején kapjon helyet, és viszonylag nagy legyen, mert így a szükséges kezelések, etetések, valamint az állatok kiemelése egyszerűbb. Ha két hörcsögöt tartunk egy ketrecben akkor szerencsésebb magasabb és alapterületre is nagyobb ketrecet választani. Ilyenkor minimum 30 cm magas ketrec már megfelelő, amibe egy kis ügyességgel egy második szint is kialakítható. Figyelem a függőleges rácsozású madárkalitkák nem a legszerencsésebbek a hörcsögök számára, főleg a törpehörcsögök esetén. Egyrészt könnyebb a szökési lehetőség, másrészt nem nagyon tudja mozgásigényét kielégíteni.
Emeletes ketrecek a kisállat-kereskedésekben is beszerezhet két-három szintes ketreceket. Arra azonban figyeljünk, hogy amennyiben a kisállat leesik a legfelső szintről, akkor a következő szintre essen, vagyis a szintek felülnézetből fedjék le egymást. Egy 50-60 cm magas ketrecben a felső 45-50 cm magasságban lévő szintről egyfolytában lepottyanó hörcsög előbb-utóbb sérülést fog szenvedni, ha rögtön az alsó szintre zuhan, ami akár végzetes is lehet. Ilyenkor még inkább figyeljünk oda az alom réteg kellő vastagságára. A tágas nyúl vagy tengerimalac, csincsilla ketrecek a rácsok nagy távolsága miatt kevésbé, vagy egyáltalán nem alkalmasak törpehörcsögök vagy aranyhörcsögök számára. Különösen akkor nem ha szaporulatot szeretnénk. Utóbbi esetben a több szintes ketrecek sem a legalkalmasabbak. Tenyésztés esetén mindenféleképpen olyan ketrecet válasszunk ami 8-10 cm-es tálcamélységgel rendelkezik, vagy válasszunk egy műanyag vagy üveg terráriumot, régi akváriumot. Ketrec takarítás hetente-kéthetente egyszer...


Akvárium I Terrárium

A ketrecek mellett egy másik lehetőség a terrárium, vagy akvárium hörcsögbirodalommá történő alakítása. Ha van esetleg régi, szivárgó akváriumunk, amiben halakat már nem nevelgetünk, akkor az tökéletes szállást fog biztosítani kisállataink számára, ha megfelelő a mérete és berendezése. Hátránya, hogy oldalfali simák és nem tud rajtuk a hörcsög felmászni, tornázni. Ilyen esetekben a berendezési tárgyakat kell úgy megválogatnunk, hogy egy-két mászásra alkalmas berendezés is legyen köztük. Egy nagyobb faág, vagy állatkereskedésben kapható, rágcsálók számára kialakított mászóka fából vagy fémből teljesen alkalmas. A terráriumban is lehet szinteket kialakítani feltéve, hogy az elég tágas, és mélysége is legalább 35 cm. Egy-egy nem mérgező műanyaglapból, vagy kezeletlen falemezből nagyszerű étkezőszint, alvószínt vagy játszótér kialakítható. A szinteket faágakkal vagy kereskedelemben kapható hörcsöglétrával köthetjük össze, de akár egy mini "kötélhágcsó" is jó szolgálatot tesz. A terráriumok, akváriumok előnye, hogy az alomanyag nem tud kiszóródni, és jobban átlátható, mint a rácsos szerkezetek. Hátránya, hogy kevésbé jól szellőzik és nem tud rajta az állatka csimpaszkodni. Előnye továbbá, hogy oldalirányba teljesen szökésbiztosak, viszont ne feledkezzünk meg a felülről való lezárásukról sem, mert az ügyes kis szabaduló művészek könnyen kereket oldanak.

Alvóodú I Búvóhely
Hörcsög házikók

Mindenképp gondoskodnunk kell egy alvó- vagy búvóhelyről, mert ennek hiánya viselkedési zavarokat, agresszivitást eredményezhet, mivel az állat nem tudja pihenő idejét egy zártabb, sötét odúban, zugban eltölteni.
A kereskedelemben kapható ma már minden színű, formájú házikó, legyen az fából, műanyagból, kerámiából vagy fűből. Az alvóodú kiválasztásánál inkább a kivitelezést, és a funkcionalitást vegyük figyelembe, mintsem az anyagot. A felnyitható fedéllel ellátott farostlemez vagy faházak igen praktikusnak bizonyulnak ellés után, ha meg akarjuk lesni a piciket. Még jobb, ha alja is van annak a házikónak, ahova a höri mama bevackolja magát az ellés, és az azt követő időszak idejére. A házikók alakja, kivitele teljesen ízlés és pénztárca kérdése. Nagysága azonban mérvadó a kényelem szempontjából, mert a nagyobb belső tér sok előnyt jelent a hörcsög számára. A házikó alapterülete minimum 12x10 cm kell legyen törpehörcsögök esetén.

Ha magunk készítünk házat hörcsögeink számára, mindenképpen kezeletlen fával dolgozzunk. A végeredménynek csak képzeletünk szabhat határt. Egy klasszikus téglalap alakú házikó hossza: 20-15 cm, szélessége: 15-12 cm magassága: 8-12 cm között legyen. Az ajtó és ablak nyílása legkevesebb 5cm átmérővel kerüljön kivágásra. Figyelem az ablaknyílást sem készíthetjük kisebbre mint az ajtóét, mert a hörcsög nem fog különbséget tenni, és a szűkebb nyílásba beszorulhat.


Hörcsögpaloták

Az elmúlt néhány évben rendkívül népszerűvé váltak, a hörcsögök természetes járatrendszerét utánzó, csövekből álló labirintusok. Ezeket általában egymással összeszerelhető, bővíthető készletekben árulják. Összeszerelésnél azonban ügyeljünk a pontos illeszkedésre, mert minden kis rés, vagy kiálló rész hamar áldozatul eshet a hörcsög fogainak. Szerencsére a tapasztalatok azt mutatják, hogy a törpehörcsögök kevésbé berendezés amortizáló állatok, ellentétben az aranyhörcsögökkel. A legtöbb gyártó ma már a csőrendszerek végeinél, vagy összeköttetéseknél, erős műanyag véglezáró gyűrűvel, vagy fém lezárókkal teszi teljessé a hörcsög-birodalmat.

Ha ilyen jellegű elhelyezés mellet döntünk, akkor számoljunk vele, hogy a takarítási idő hosszabb lesz a több alkatrész miatt, és a takarítás ebből adódóan nehezebbnek tűnhet. Egy biztos akár terrárium, akár ketrec, akár egy "hörcsöglabirintus" mellett döntünk a rendszeres takarításra ugyanúgy időt kell szakítanunk, annak ellenére, hogy a hörcsögök alapvetően tiszta állatok, és "általában" egy meghatározott helyre ürítenek, ami megkönnyíti tisztántartásukat.
Én ezzel, a fent említett viselkedésformával törpehörcsögöknél még nem nagyon találkoztam, gyakorlatilag oda piszkítanak, ahol éppen tartózkodnak, legyen az a hálófülke, vagy mondjuk a mókuskerék...

A ketrec, terrárium elhelyezése

? Mindenképpen vízszintes helyre, polcra, szekrényre vagy asztalra állítsuk, semmiképpen ne tegyük a földre!
? Győződjünk meg róla, hogy nem éri huzat, és nincs túl közel a fűtőtesthez!
? Ne tegyük közvetlen ablak elé, főleg a melegebb hónapokban!
? Lehetőség szerint a televíziótól és rádiótól is távol eső helyre tegyük, hogy azok az állatot ne zavarják!
? Tartsuk kis gyermekek számára elérhetetlen helyen, nehogy véletlenül lelökjék.


Ketrec vs. terrárium

Saját tapasztalat szerint törpehörcsögök tartásához inkább a terrárium, míg az aranyhörcsög tartásához inkább a ketrec ajánlható.


Tenyésztés

A kölykök már néhány hetesen ivarérettek, de a nőstények első fedeztetésével várjunk kb. 3 hónapos korukig! (A hímek első fedezésével is ajánlott legalább eddig várni!)  A hímet és a nőstényt saját tapaztalataim szerint csak a párzás megtörtöéntéig szabad együtt tartani,mert csúnyán összehapahatják egymást,ami komoly sétülést és akár az állat pusztulását is eredményezheti. Ezenkívül ha egy pár együtt van mindig,3-4hetente kölyökáldással lehet számolni, ami mind a gazdinak,mind az anyának nagyon megterhelő. (A folyamatos vemhesség-utódnevelés rövidebb életet, gyengébb utódokat eredményezhet!) A vemhességi idő kb. 16-21 nap.

Az anya számára a szülés és az utódnevelés idejére biztosítsunk nyugodt körülményeket. A kölykök csupaszon, csukott szemmel jönnek a világra. Jelenlétüket csak nagyon vékony, síró hangjukról lehet felismerni. 2 hétig csak szopnak, de ezután már a fészket elhagyva (bár anyjuk igyekszik visszavinni őket), elkezdik kóstolgatni a szilárd élelmet. A kölyköket 4 hétig kell az anyjuk mellett tartani, ezután válasszuk szét őket nemek szerint. A kölykök neme nehezen, de megállapítható; kérjünk meg egy tapasztalt tenyésztőt, hogy mutassa meg, miként.

A világos bundát viselő törpehöriket ajánlott mindig egy sötétebb bundát viselő törpehörivel pároztatni. Tehát ilyen formán a pearl (fehér-sötét csíkkal), WhWh (full fehér), Mandarin, Bézs, Camel, és Bézs-mandarin, Pearl-mandarin - illetve most már vannak köztes színek is - színű höriket ajánlott vadassal, vagy saphire (ez a szürke), fekete vagy barna törpével pároztatni.

Az oka ennek az, hogy a világos szörzetet viselő szülők utódainál nagy az esélye a szőrhullásnak / gyengébb a szőrzet minősége (vékonyodik) / a bőrük is gyengébb / hajlamosak a bőrbetegségekre.

A pearl madarin és mandarin hörik hajlamosak az elhízásra, diabetes-re, a pearl mandarin hörik hátcsíkja egyre inkább kifakul, és 1 éves korukra hiányosssá veálhat a bundájuk, beteges lesz a szörzetük.

Figyelem! A divatosabb színű hörcsögöket sokszor tömegesen szaporítják, hogy meg tudjanak felelni a kereslet szabta igényeknek. A tenyésztőknek nem nevezhető hörcsögszaporítóknál sajnos előfordul, hogy a minőség helyett csak a mennyiséget veszik figyelembe. Az így világra jött hörcsögök sokszor genetikailag terheltek, és fogékonyabban a betegségekre!

(Sok kölyök esetén én cukrozott tejet szoktam adni az anyának,mert folyadék is,energia is,de csak mértékkel. Nem kell bele nagyon sok cukor!)

Latin név: Phodopus sungorus sungorus
Angol elnevezés: Djungarian Hamster
Német elnevezés: Dsungarischer Zwerghamster



A kölykök fejlődése



Vemhes nőstény-->  



Újszülötten-->       

Kopaszok,vakok és süketek. Teljesen az anyjukra vannak utalva.


4.naposan-->              

Még mindig nem látnak,hallanak, és nincs szőrük sem. A pigmentek viszont már látszanak.


7.naposan-->              

Megjelenik a szőrzet, de még mindig védtelenek


10. naposan-->       

Elkezdenek kimászni a fészekből, már jól hallanak.


12.naposan-->       

Szilárd táplálékot is fogyaszanak...


...és már a szemük is kinyílt.



16.naposan-->             

Teljesen kinőtt a szőrük, és fokozatosan leszoknak a tejről






Nemek megállapítása


A nemek megállapításánál azt kell először is megnéznünk, hogy a két kis nyílás milyen távolságra van egymástól. Fialal kölykök esetében ez kezdő szemmel nagyon nehéz. Felnőtt állatoknál viszont egyszerű, mert a hímeknek nagyon távol van egymástól,(az egyik a has alatt és általában a herék is kitapinthatóak) a nőstényeknek pedig nagyon közel.
Azt is megnézhetjük(ha kölyök a höri,akkor segíthet!), hogy a hasa felőli kis dolog mennyire nagy. Ha olyan mint egy pici pattanás,akkor kislány,ha kicsit kidudorodik akkor fiú.



Tenyésztett színek



Vadas:

Ez a legősibb szín. Háta barna és feketével tűzött, illetve csíkozott. Hasa fehér vagy barnás.


Kék:

Aljszőrzete sötét kékes-szürke, fedőszőre hamuszürke, mely kékes fényű. A csíkja sötétszürke, de nem túlzottan kifejezett. Hasa fehér vagy lehet "kékkel" tűzött.


Pearl:

Másnéven gyöngyházfehér. Alapszíne fehér, de lehet itt-ott feketével tűzött. A hátán a csík fekete vagy ezüst. A csík vastagsága függhet a höri korától, nemétől stb.


Mandarin:

Alapszíne narancssárga, barnás tűzésekkel. A hátán a csík általában sötét narancssárga színű. Általában a hasa fehér.


Bézs:

Háta bézs színű, általában nincs csík a hátán. Hasa fehér.


Pearl-mandarin:

Fehér aljszőrzet, mandarin tűzéssel. A hátán a csík mandarin, amely a kor előrehaladtával sötétedhet illetve világosodhat.



Winter-white:

Azoknak az egyedeknek az összefogaló neve, amelyek a hőmérséklet csökkenésekor foltokban kifehérednek, a hőmérséklet ismételt emelkedésével pedig újra visszanyerik eredeti színüket.

Winter-White kék télen Winter-White kék nyáron

Hírek

  • Új alom

    Megszületett Amy és Tomy 2. alma! 3 kék és 1 pearl kölyök van, mindannyian nőstények! Gazdit keresnek!

Szavazás

Tetszik az új stílus?
Igen.
Nem.
Asztali nézet